Hogyan kerülhetjük el a túlkereskedést a Forexen?

Május 31, 2016 11:00

Lehetetlen, hogy valakivel még sose történt volna meg a túlkereskedés, amikor túlságosan magabiztosnak érezte magát….ez mindenkivel megtörtént, már persze, ha nem teljesen kezdő.

Mint ahogy a traderek közül mindenkinek, ezen át kell esni.

Minden trader, aki sikeres lett, átesett ezen a fázison, tehát nem kell feltétlenül ellen állni ennek, inkább kezelni kell az érzelmeinket, kordában kell tartani és irányítani őket.

A túlkereskedés, az egyik legveszélyesebb ellenfél, amivel szembe kerülhetünk a kereskedési pályafutásunk során.

A túlkereskedés lehet olyan amikor rövid távon belül sokat akarunk kötni, vagy csak egyszerűen napon belül olyan sokszor kötünk ami már a kockázati szintünket meghaladja de mi nem adjuk fel.

Vannak olyan traderek, akik attól félnek, hogy pénzt vesztenek és ezért esnek bele a túlkötésbe. Vannak akik annyira türelmetlenek, hogy azért szenvednek kötéskényszerben.

Ennek ellenére, ha a kereskedési setup adja magát akkor azt le kell kereskedni.

Viszont, ha több ilyen lehetőségünk van, és úgy gondoljuk, hogy az egyik lehetőség kevesebb hozamot indikál mint egy másik, akkor azt, ne kössük be.

A túlkereskedés, általában nagyobb piaci mozgásoknál szokott előjönni. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy mennyit kereskedik a trader, a piacot nem tudja befolyásolni…ha tovább folytatja valaki akkor a piac ki fogja pofozni a ringből.

Ezért fontos, hogy észre vegyük és figyelembe is vegyük ha a túlkereskedési / kötési kényszeres szindrómák előjönnek.

1. Pár profitos kereskedés után túlságosan magabiztosak leszünk. Úgy gondoljuk, hogy teljesen legyőzhetetlenek vagyunk és miénk az egész Forex királyság.

2. Hosszú vesztési széria, vagy gyors egymás utáni vesztő kereskedések. Ilyenkor azt érezzük, hogy most azonnal vissza kell keressük azt, amit elvesztettünk.

3. Minden egyes jelzést bekötünk és nem vesszük figyelembe a price action-t. Egyre kevésbé jó jelzéseket kötünk és a végén olyan setupokba megyünk bele, amibe máskor nem.

4. Kötéskényszer. Ha egy ideje már nem kereskedtünk, akkor egyre türelmetlenebbek leszünk. Ezzel elvesztjük a fókuszt és nem veszünk észre, a tényleg jó kötési lehetőségeket, annyira magába szív minket az egy perces vagy tick grafikon.

Az érzelmeinket kordába tartani a legnehezebb.

Veszélyes, ha nagy kilengések vannak az érzelmi állapotunkban és eufórikus vagy depressziós hangulatba kerülünk a kereskedés során.

Erről majd legközelebb fogunk írni. Meg kell tanulnunk kezelni, vagy ha úgy tetszik, tradelni a hangulatunkat is.

Június 10.-én tartunk egy szemináriumot ahol a kereskedési pszichológiáról is fogunk beszélni.

Jelentkezz ha úgy gondolod, hogy szükséged lenne arra, hogy találkozz olyan traderekkel, akik hasonló hajóban eveznek mint Te.