Heves kilengések jegyében telt a hét negyedik napja: 2013.10.31.

Október 31, 2013 19:25

Piaci összefoglaló – 2013.10.31.

A Fed szerdai ülésének eredményét emésztve negatív tartományban zárult az ázsiai kereskedés a hét negyedik napján; míg a meglepő euro-övezeti makro-adatközlések ellenére is pozitív tartományba kapaszkodott vissza a kontinens részvényindexeinek többsége, amelyben a vártnál kedvezőbb vállalati gyorsjelentések is szerepet játszhattak. 

A bankközin a dollár tovább erősödött a főbb devizákkal szemben, miután a Fed közleménye alapján a ’tapering’ továbbra sem látszott lekerülni a napirendről, míg az euró gyengélkedése mögött a váratlanul megugró európai munkanélküliségi ráta, valamint a hirtelen nagyot fékező infláció-, és az ezáltal ismét előtérbe kerülő kamatcsökkentési várakozások állhattak.

 

US 

A vártnál kedvezőbb vállalati gyorsjelentések-, valamint a Fed szerdai kamatdöntő üléséről kiadott közlemény részleteinek megemésztésével indult a hét negyedik napja az Egyesült Államokban; azonban a csütörtökön publikált adatközlések tartogattak meglepetéseket a befektetők számára. 

Az október 26-ával záruló héten nagyjából az előzetes várakozásoknak megfelelően tízezer fővel kevesebben, 340 ezren regisztráltak munkanélküli ellátásért az Egyesült Államokban. A munkaügyi tárca tájékoztatója alapján a Kalifornia államban a feldolgozás során jelentkező informatikai probléma megoldásra került; ugyanakkor a szezonális torzításokat jobban szűrő négyhetes mozgóátlag nyolcezerrel 356 250-re emelkedett, amely –vélhetően nagyobb részben az amerikai kormányzat korábbi leállása következtében- április óta a legmagasabb értéknek számít. 

 
A korábbi torzító hatások kiszűrését- és a kormányzat részleges leállást követően ismét csökkent a segélykérelmek száma az Egyesült Államokban Forrás: tradingeconomics.com 

Pozitív csalódásként váratlanul nagyot emelkedett a Chicagói beszerzési menedzserindex: a körzet feldolgozóipari szereplői lényegesen optimistábbak voltak októberben; a mutató a korábbi hónap 55,7 pontjáról 65,9 pontig emelkedett, alaposan felülteljesítve az 55 pontos elemzői várakozásokat. A foglalkoztatottsági komponens mellett az új megrendelések alindexe 58,9 pontról 74,3 pontra nőtt: a vártnál lényegesen kedvezőbb adat mögött a szezonális hatások mellett a felfutó gépjármű megrendelések húzódhattak meg.

 

Devizapiaci kitekintés 

Míg a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően az alapkamat szinten tartása mellett az eszközvásárlások havi 85mrd dolláros keretösszegét sem mérsékelte; azonban a nyíltpiaci bizottság kész visszavágni a QE-programból, amihez a döntéshozók a gazdaság állapotának további javulását szabták előfeltételül. A vártnál kevésbé ’galamblelkű’ közzététel hatására a dollár tovább erősödött a főbb devizákkal szemben, miután a ’tapering’ (tehát a kötvényvásárlások mérséklése) továbbra is napirenden van; bár az továbbra is erősen kétséges, hogy a Fed döntéshozói az esetlegesen ismét kiújuló költségvetési viták kereszttüzében előcsalogatják-e a tapírt: azaz valóban hozzálátnak-e decemberben QE-program szűkítéséhez. 

A szerdai Fed ülést követően tovább erősödő dollár mellett az euró is gyengülni kezdett a csütörtöki kereskedésben, miután az euro-övezet munkanélküliségi rátája váratlanul új csúcsra, 12,2%-ra emelkedett szeptemberben, míg az inflációs ráta meglepően nagyot csökkent; ismét felerősítve az Európai Központi Bank további monetáris lazításával kapcsolatos piaci várakozásokat. Bár az EURUSD kurzusa a hajnali kereskedésben még megkísérelte a korábbi 1,3711-es lokális tető visszatesztelését, azonban a devizapár később ismét dél felé vette az irányt, majd a kibontakozó masszív negatív korrekció közepette, az 1,3645-ös támasz alá kerülve egészen 1,36 közelébe süllyedt a kurzus, csütörtök délután.

Nem változtatott az irányadó rátán az új-zélandi jegybank sem, azonban a továbbra is 2,5%-on tartott kamatszint mellett érkező jegybankelnöki komment értelmében a szigetország felértékelődő fizetőeszköze (és az ezáltal alacsonyabb szinteken ragadó infláció) nagyobb rugalmasságot biztosíthat központi bank számára: utalva így a potenciális kamatcsökkentés elhalasztásának lehetőségére. Mindemellett Greame Wheeler kiemelte, hogy a kamatszint nagy valószínűséggel már a 2014-es év folyamán emelkedhet; azonban ennek időzítése nagyban függ majd az építőipari- és ingatlan-szektorok belső keresletre-, valamint az inflációra gyakorolt hatásaitól.

  A délutáni piaci összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.    Kérjük vegye figyelembe, hogy az alábbi adatok a múltból származnak és nem reprezentálják
a jövőbeni eseményeket. Mielőtt befektetési döntést hoz kérjük olvassa el Tájékoztatónkat elemzéseinkről.