Új történelmi csúcson zárt az S&P500; míg Ázsiában is kedvező hangulatban indult a hét: 2013.10.21.

Október 21, 2013 13:49

Piaci kitekintés – 2013.10.21.

A tengerentúli börzék ismét emelkedéssel búcsúztatták a hetet; a pozitív hangulatban az S&P500 újabb történelmi csúcsra kapaszkodott: az ideiglenes költségvetési megállapodás mellett a kedvező vállalati gyorsjelentések is hozzájárulhattak a piaci optimizmushoz. 

Felfelé vezetett az ázsiai részvényindexek útja is a hétfői kereskedésben; míg Európa-szerte kivárás jegyében indult a hét. A hét első napján az amerikai kormányzat újraindulása után ismét fontos gazdasági adatközlések érkeznek majd: hétfőn a szeptemberi használt-lakás értékesítések; míg kedden a Fed által követett monetáris politika szempontjából kiemelt figyelmet élvező munkaerőpiaci statisztikákat teszik közzé.

 

Ázsia 

Emelkedéssel indították a hetet az Ázsiai börzék (Nikkei +0,91%; Hang Seng +0,08%; Shanghai Comp +1,62%). A japán külkereskedelmi mérleg vártnál magasabb hiánya és Kuroda jegybankelnök 2%-os inflációs célszint mellett kiálló nyilatkozata nyomán gyengülő jen a Nikkeit is felfelé segítette a hét első napján; míg a kínai tőzsdeindexet a hétvégi, újabb gazdasági reformok mellett síkra szálló kormányzati kommentek segíthették. 

 

US 

Tovább kapaszkodtak felfelé a tengerentúli börzék, pénteken (Dow +0,18%; S&P500 +0,65%; Nasdaq +1,32%). A kedvező hangulatban új történelmi csúcson zárta a napot az S&P, miután a korábban elfogadott, csupán ideiglenes költségvetési kompromisszum-, valamint az amerikai kormányzat leállása nyomán esetlegesen visszaeső gazdasági teljesítmény hatására ismét felerősödtek a Fed QE-programjának folytatásával-, illetve a vártnál lassabb ütemű kivezetésére vonatkozó befektetői várakozások. 

A Nasdaq felülteljesítésében ezúttal a Google játszotta a főszerepet: a társaság kedvező gyorsjelentését követően a Google részvényei 13,8%-os emelkedést követően a lélektani 1000 dolláros határ felett zárták a pénteki napot. 

A tengerentúli kormányzat újraindulásával az eddig elmaradt makroadatok mutathatnak ismét irányt a piacok számára: hétfőn az előző heti kőolaj készlet-adatok-, valamint a szeptemberi használt-lakás értékesítési statisztikákat teszik közzé; míg kedden publikálják majd a szeptemberre vonatkozó, átfogó munkaerőpiaci adatsort. Az előzetes várakozások alapján a munkanélküliségi ráta 7,3%-on ragadhatott; míg a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma várhatóan 180 ezer fővel bővülhetett szeptemberben. 

  Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.      Kérjük vegye figyelembe, hogy az alábbi adatok a múltból származnak
és nem reprezentálják a jövőbeni eseményeket. Mielőtt befektetési döntőst hoz
kérjük olvassa el Tájékoztatónkat elemzéseinkről.