Új történelmi csúcson zárta a pénteki kereskedést az S&P500 2014.09.01. (Frissített)

Szeptember 01, 2014 14:29

Piaci kitekintés – 2014.09.01.

A beérkező, összességében nem kedvezőtlen adatsorok gyűrűjében a tengerentúli börzék óvatos emelkedéssel búcsúztatták az augusztus utolsó kereskedési napját; míg az S&P500-nak a mérsékelt elmozdulást követően is sikerült a lélektani 2000 pontos szint fölé kapaszkodnia, és újabb történelmi csúcson bezárnia. 

Hétfőn, a tengerentúlon a munkát ünnepelve zárva tartanak a piacok; azonban a héten számos kiemelt eseményre koncentrálnak a befektetők. A héten esedékes jegybanki kamatdöntések közül kiemelkedik az ECB csütörtöki ülése, ahol a piaci szereplők arra kíváncsiak leginkább, hogy a borús növekedési kilátások, és az alacsony inflációs ráta ellensúlyozása érdekében tesznek-e újabb lépéseket az európai jegybankárok. 

A tengerentúli befektetők sem pihenhetnek majd, a számos piacmozgató makroadat közül is érdemes kiemelni a Fed regionális helyzetértékeléseit tömörítő, szerdán beérkező Bézs Könyvet, a csütörtöki ADP munkaerőpiaci adatot; és a pénteken publikálásra kerülő, hivatalos foglalkoztatottsági adatsorokat is. 

 

Ázsia 

Óvatos emelkedéssel indították az új hónapot a távol-keleti börzék. (Nikkei +0,34%; Hang Seng +0,04%; Sanghai Composite +0,83%; Kospi -0,03%). 

Alulmúlták a várakozásokat a kínai PMI adatsorok. Az HSBC által összeállított feldolgozóipari beszerzési menedzserindex végleges értéke 51,7 pontról 50,2 pontra süllyedt (előzetes közzététel: 50,3); míg a hivatalos kínai PMI 51,7 pontról 51,1 pontra mérséklődött augusztusban. 

 

USA. 

Mérsékelt erősödéssel zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli benchmarkok; az S&P500 ismét a 2000 pontos szint felett zárva ütött új történelmi csúcsot. Az S&P500 február óta a legnagyobb havi bázisú emelkedését produkálta.   (Dow +0,11%; S&P500 +0,33%; Nasdaq +0,50%).

A várakozásokkal ellentétben mégis javult a fogyasztók hangulata a tengerentúlon: a Michigani fogyasztói bizalmi index értéke az előzetes 79,2 ponttal szemben 82,5 pontra emelkedet, felülteljesítve a júliusi közzététel 81,8 pontos értékét. A jelenlegi helyzet megítélésére- és a várakozásokra vonatkozó mutatók szintén javulásról számoltak be augusztusban.

A Fed döntéshozói által kiemelten követett PCE inflációs mutató, a személyes kiadások árindexe 0,1%-os emelkedést mutatott, míg az évesített mutató 1,6%-os emelkedésről számolt be, amely továbbra is elmarad a Fed 2%-os inflációs cél-szintjétől. A korábbi hónap felülvizsgált, 0,5%-os bővülésével szemben csupán 0,2%-kal nőttek a személyes jövedelmek, míg a személyes kiadások január óta először estek vissza. A személyes kiadások visszaesése, és a Fed középtávú inflációs célszintjétől továbbra is elmaradó PCE mutató továbbra is megoszthatja a jegybankárokat, így a fókusz a beérkező gazdasági adatsorok, illetve a pénteki munkaerőpiaci statisztikák felé fordulhat majd. 

Hétfőn az Egyesült Államokban a munka ünnepe miatt zárva tartanak majd a piacok. 

 

EU 

A pénteki kereskedés első felének emelkedését végül ledolgozva, az előző napi záróértékeik közelében vettek búcsút az augusztustól az európai börzék. (Dax -0,21%, CAC +0,10%, Ibex -0,15%, FtseMib +0,4%) 

Vegyes adatsorok érkeztek az euro-övezetből, a hét utolsó napján: míg a munkanélküliségi ráta a várakozásoknak megfelelően 11,5%-on ragadt júliusban, az eurozóna (évesített) inflációs rátája 0,4%-ról 0,3%-ra süllyedt az augusztusi, előzetes közzététel szerint. Mindemellett a maginflációs mutató 0,8%-ról 0,9%-ra emelkedett, így kérdés, hogy az ECB kormányzótanácsa továbbra is megfelelően horgonyzottnak tekinti a középtávú, inflációs várakozásokat; vagy a csütörtöki ülésén tovább lazít a monetáris kondíciókon. 

Hétfőn a második negyedéves német GDP felülvizsgált értéke (08:00) mellett a Markit feldolgozóipari beszerzési menedzserindexeinek, augusztusra vonatkozó, végleges értékeit teszik közzé (10:00).

 

Deviza 

Tovább süllyedt az EURUSD jegyzése, pénteken: a kurzusnak nem sikerült a csökkenő csatorna alsó trendvonala felett bezárnia, az árfolyam végül 1,3182-ről 1,3132-ig süllyedt. 

A jelentős csütörtöki gyengülést követően pénteken sem talált magára a forint: az EURHUF kurzusa 314,77-ről 314,88-ig emelkedett. 

 

Heti Kitekintés 

Míg a hétfői napon, a tengerentúlon a munka ünnepe matt nem lesz kereskedés, a szeptember első hete meglehetősen mozgalmasnak ígérkezik. Az orosz-ukrán konfliktus további eszkalálódása esetén újabb szankciókat helyeztek kilátásba Oroszországgal szemben, a hétvégi EU-csúcson. A háborúval fenyegető krízis legfrissebb fejleményei továbbra is rányomhatják majd bélyegüket a piacok hangulatára. 

Az előttünk álló héten esedékes jegybanki kamatdöntések (ausztrál, kanadai, japán, brit) közül kiemelkedik majd az Európai Központi Bank csütörtöki ülése, amelyen a piaci szereplők a jegybanki stáb frissített előrejelzései mellett egyértelműen arra kíváncsiak, hogy a jegybank középtávú célszintjét továbbra is jelentősen alulmúló euroövezeti inflációs ráta-, valamint a borús növekedési kilátások együttesen újabb lépésre késztethetik-e a jegybankárokat. Illetve utal-e majd Mario Draghi valamilyen formában a korábban meglebegtetett QE-program újabb részleteire. 

További érdeklődésre tarthatnak számot a szerdai, Markit szolgáltatói beszerzési menedzserindexek végső értékei, valamint a pénteken publikálására kerülő, euro-övezeti GDP Q2-es felülvizsgált értéke is. 

A tengerentúli befektetők sem unatkoznak majd, hiszen az Egyesült Államokból a hét minden napján érkezik majd kiemelt, piacmozgató gazdasági statisztika. Kedden az augusztusi ISM beszerzési menedzserindex, majd a hét harmadik napján a Fed bankok regionális helyzetértékelését tömörítő Bézs Könyve érkezik majd. 

Csütörtökön a szolgáltatói ISM index mellett a befektetők megtudhatják, hogy az ADP adatközlése szerint hogyan alakult augusztusban a magánszektor foglalkoztatottságra; míg a pénteki napon a hivatalos munkaerőpiaci adatsorok érkeznek majd. Az előzetes várakozások szerint a munkanélküliségi ráta 6,2%-ról 6,1%-ra süllyedhetett augusztusban, míg a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma esetében 210ezer fős bővülést vártak az elemzők. 

 

 

Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el. 

Kérjük vegye figyelembe, hogy az alábbi adatok a múltból származnak és nem reprezentálják a jövőbeni eseményeket. Mielőtt befektetési döntést hoz kérjük olvassa elTájékoztatónkat elemzéseinkről.