ClintOFF - Donald Trump lett az Egyesült Államok 45.elnöke

November 09, 2016 09:06

Újabb döbbenet söpört éjjel át a világon, idén immár másodjára. Először a BREXIT-be nem hitt senki, most pedig szinte minden elemző biztosra vette Hillary Clinton győzelmét. De tévedtek. Alig pár perccel ezelőtt gratulált Hillary Clinton telefonon Trumpnak a győzelméhez.

Gyakorlatilag a Keleti parti államokat és New York környékét leszámítva az ország nagy részében a republikánus Trump lett a nyerő.

Az imént fejeződött be győzelmi beszéde, aminek leglényegesebb és meg kell jegyezni, igen pozitív hangú üzenete, az volt, hogy a kampány és az azzal járó személyeskedés és viták véget értek, most viszont itt az idő összefogni, és együtt naggyá tenni Amerikát, függetlenül attól, hogy ki melyik oldalhoz is tartozik. Méltatta beszédében Hillary Clintont is. Összességében egy jóval nyugodtabb, nagyvonalúbb Trump mutatkozott most be, mint, akit az eddigi elnökjelölti kampány hevében megszokhattunk.

Sokan teszik fel maguknak a kérdést, hogy vajon hogy is lehetséges ez az újabb váratlan lépés. De ha jobban megnézzük mi is történt a BREXIT-nél, akkor jól látható, hogy a világ minden pontján az átlagemberek nagy része belefásult már abba, hogy a politikai elit nem igazán érti az Ő mindennapos gondjaikat, és valami radikálisan más utat szeretnének, mint ami eddig volt.

Trump alapvetően üzletember, nem annyira politikus, sokan egy jóval gyakorlatiasabb, vezetéshez jobban értő embernek tartják, mint a többi lehetséges jelöltet. Több elemző az olasz, szintén üzletemberből politikussá avanzsált, Silvio Berlusconi-hoz hasonlítja, aki egy elég radikális politikai változást hozott olasz ország életébe.

Viszont számunkra a legfontosabb, hogy, hogyan is reagáltak a tőzsdék erre a hírre:

Tegnap este még igen pozitív hangulatban, Clinton győzelmében bízva zártak a tőzsdék. Ma reggelre virradólag azonban több instrumentumon is kb ugyan akkora mozgás tanúi lehettünk, mint június 24.én reggel a BREXIT választást követő napon.

Az ázsiai tőzsdék nyitottak először, ahol is pl a japán tőzsdeindex a NIKKEI több, mint 5%-os zuhanást produkált a nyitás óta, viszont szemben a BREXIT napjával, ebből a zuhanásból, már most igen jelentősen vissza is korrigált.

Ez nem csak a Nikkei-re, hanem a többi instrumentumunkra is igaz nagyjából. Óriási zuhanások (illetve szárnyalások következtek be, de mostanra elég erőteljes korrekciók is indultak el.

Európa kb 3%-os eséssel nyitott, mostanra azonban már csak kb másfél %-os bukóban vannak a tőzsdék.

Az amerikai indexeken is ugyan ezt láthatjuk, mind a Dow Jones-on, mind az SP500-on. Itt mindkét index valamivel nagyobbat zuhant, mint a Brexit-nél, de mostanra már meg is volt egy nagyon jelentős korrekció is.

Ami általánosságban elmondható, hogy mi is várható a tőzsdéken az elkövetkező órákban illetve napokban:

  • Trump jelenti sokkal inkább a bizonytalanságot a piacokon, épp ezért jóval nagyobb volatilitás, hirtelenebb rángatások lehetnek jelen, ahogy ezt már ma reggel is tapasztalhattuk.
  • A Republikánusok, mindig is a szén alapú energiagazdálkodás hívei voltak inkább, szemben a megújuló energiaforrásokkal. Ebből kifolyólag várható, hogy az olaj, a szén, és a gáz ára inkább csökkenhet. Ezekkel való negatív korrelálása végett, viszont pl az USD/CAD árfolyama növekedhet.
  • A tőzsde indexek és a részvények ára a bizonytalanság miatt inkább csökkenhet.
  • Míg a menekülő instrumentumnak tartott arany árfolyama pl egyértelműen inkább növekedhet. Sok elemző az 1400 dolláros unciánkénti árban gondolkodik.

Nézzük meg a mai nap talán két legnagyobb mozgását is ezek után:

Az egyik a fent említett menekülő lehetőségnek kezelt arany. Itt az órás grafikonon jól láthatjuk mekkora szárnyalással kezdte a ma hajnalt, de itt is látható, hogy már elég sokat "le is dolgozott" ebből. Kérdés, hogy valóban el fogja e tudni majd érni a 2013 őszén utoljára mért 1400 USD/uncia körüli árat, vagy sem.

Végezetül pedig nézzük meg a mai nap talán legnagyobb vesztesét a mexikói pezót. A pezó közel 10%-os, több, mint 2600 pipes gyengülést szenvedett el ma hajnalban. Ő is már sokat ledolgozott ugyan már ebből a gyengülésből, de itt azért nem szabad elfelejteni, hogy Trump egyik ígérete volt, hogy megszünteti a Mexikóval való szabadkereskedelmi egyezményt, ami ha valóban megvalósul, akkor további erőteljes pezó gyengülést vonhat maga után.

Óvatosan, de sok pipet és jó vadászatot kívánok mindannyiótoknak, ebben a rendkívüli helyzetben!

Kata