Interjú Wéber Katával, az Admiral Markets Oktatójával

Április 02, 2017 19:30

Interjúnkban Wéber Kata, az Admiral Markets Oktatója meséli el, hogy mit jelent számára a kereskedés és annak tanítása. Kata egyiptológusnak tanult, azonban a hieroglifák után megragadták a chartok és a tőzsde világa. Ezt követően 10 évig a kereskedésből élt, jelenleg is szokott tradelni, de most inkább az oktatásra helyezi a hangsúlyt. Interjúnkból az is kiderül, hogy miért:

Kérlek, mondj magadról pár szót (mióta tanítasz, milyen kereskedési tapasztalattal rendelkezel)!

2005-ben kezdett el érdekelni a tőzsde világa, és 2006 elején nyitottam az első éles számlámat 5000 USD-vel. Akkor még máshogy mentek a dolgok, nem igazán lehetett itthon tanulni, elég kevés tanfolyam volt, szóval leginkább az internetről halásztam információkat, meg abból hogy sok-sok órát ültem a gép előtt nap mint nap…2008-ban kezdtem el tanítani, mert az ismerősi körben többen is megtudták, hogy ebből élek egy ideje, és ilyen kis önszerveződő csapatként megkerestek, hogy „vegyem őket a szárnyaim alá". Így kezdődött…és én rengeteget tanultam az oktatásból…igazán akkor vált stabillá a tárgyi tudásom a témában, hiszen hülyeségeket nem akartam mondani, így kénytelen voltam sokkal mélyebben beleásni magamat bizonyos témákba…:-)

Említetted, hogy már jóval kevesebbet kereskedsz az elmúlt 1 évben… miért?

Kb. 2009 környékére jutottam el odáig, hogy a saját kereskedésemben már teljesen biztos voltam. De csak a kereskedői oldalt ismertem. Nem voltam/dolgoztam soha brókercégnél, nem tudtam, mi és hogy működik a háttérben. Épp emiatt nem voltam teljesen tisztában a brókerkockázatokkal. Sok cégnél volt számlám, de előbb utóbb, mindig kiderült valami, ami nem tetszett, és ekkor átcsoportosítottam a számlát egy másik céghez. 2015 elejére a pénzem jó része már ott volt. És ez a cég sajnos nem élte túl a svájci frank küszöb eltörlési manőverét.

Sok volt, és fájt a veszteség. Én akkor jöttem rá, hogy nem lehet úgy csinálni egy szakmát, hogy csak az egyik oldalát ismerem. Eldöntöttem, hogy meg akarom ismerni azt, hogy miként is működik egy brókercég belülről. Hogy lássam, azt, hogy mik a valós dolgok, amiktől tartanom kell, és mik a „városi legendák". Ekkor jött a képbe Zalán. És én nagyon örültem neki. Mert továbbra is azt csinálhatom, amit szeretek, a tőzsdével foglalkozhatok, taníthatok, és közben nagyon sokat tanulhatok…Ez most egy új éra az életemben, és szeretném ennek is minden pillanatát megélni és kihasználni. Így nem marad annyi időm kereskedni. De azért egy trader mindig trader marad….elhagyni teljesen a kereskedést szerintem sosem fogom…egyszerűen egyrészről nagyon hiányozna, másrészről ha már tanítok, akkor szerintem az hiteltelen, ha olyan csinálja, aki közben nem nyom gombot…

Mit szeretsz leginkább a kereskedésben?

A szabadságát. Hogy a magam ura lehetek, és senkinek sem tartozom elszámolással. Plusz azt az önismereti utat, amit a kereskedés közben megtapasztaltam.

Hogy meg kellett tanulnom mindenért felelősséget vállalni, és minden körülmények közt belenézni a tükörbe. Meg kellett tanulnom, hogy az élet egy hullámvasút, de jó ez így és az a legfontosabb, hogy az ember rugalmasan alkalmazkodjon ahhoz, ami épp történik vele… ezekkel manapság sajnos eléggé hadilábon állnak az emberek…

Mit javasolsz azok számára, akik gondolkoznak azon, hogy belevágjanak a kereskedésbe?

Hogy ne habozzanak… életük legjobb döntése lesz, ha komolyan veszik a kereskedést is, meg magukat is! De csak tanulva működik… anélkül szerencsejáték marad. Ami persze szintén jó dolog, csak az ember legyen tisztában azzal, hogy éppen mit csinál.

Mit javasolsz azok számára, akik már kereskednek?

Hogy ne adják fel, az első buktatónál. Tanulják meg, hogy mindig vissza kell ülni a biciklire. És ez egy egyszerű dolog. Ha elegendő energiát fektetsz bele, akkor az nagyon is meg fog térülni.

Ja igen, és a legfontosabb…ha valami baj történik, akkor nem más a hibás, a Te döntésed volt. Senki nem nyomott pisztolyt a fejedhez, hogy kereskedj, Te nyomtál gombot. Ezt a legnehezebb megtanulni…vagy legalábbis nekem ezt volt…

Hasznosnak tartod az Admiral Markets MetaTrader 4 Supreme Edition kiegészítőjét?

Persze. Egy csomó olyan funkció van benne, amit eddig én pl kb 4-5 különböző helyről tudtam összegyűjteni. Időt spórol és kényelmes… ez pedig a kereskedésben két nagyon fontos dolog.

Ha valaki szeretné megtanulni a használatát, ezt hol teheti meg?

Egyrészről a weblapon is találhat egy igen részletes user manualt magyarul. Illetve a youtube csatornánkon fent van egy a Trader 007 webinárium sorozat, amit én tartottam, ami a Supreme különböző eszközeit mutatja be a szokásos, néha már túl aprólékosan részletes stílusomban…;-)

Mik azok a dolgok, amiket a kurzusaidon megtanulhatnak a résztvevők?

Egy kicsit úgy vagyok vele, hogy a száraz tényanyag, az benne van a tankönyvben és azt mindenki el tudja olvasni. Természetesen azokkal is foglalkozunk, csak nem olyan részletességgel. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy megpróbáljam megmutatni a tanítványaimnak azokat a csapdákat, amikkel a kereskedés során szembe fognak kerülni, illetve azokat a trükköket, amikkel ezeket kivédhetik. Nálam az a lényeg, hogy amikor valaki ott van az oktatásomon, az fel legyen vértezve azzal a tudással, hogy túlélje a buktatókat, és hogy végül a kereskedés egy pozitív, örömteli foglalatosság legyen a számára, ne egy stressz faktor, sem pedig egy adrenalin bomba. Egyik utóbbi verzió sem szokott túl kifizetődő lenni.

Jelenleg milyen oktatásokat tartasz? Kiknek ajánlod, hogy részt vegyenek rajtuk?

Van egyrészről egy kiscsoportos szeminárium, amin pont az előbb említett utat igyekszem megmutatni. Emellett egy egész napos oktatást indítunk azoknak a hallgatóknak, akik nem budapestiek. ITT TUDSZ JELENTKEZNI!

Számos anyagom van fent az interneten is, például a youtube csatornánkon, illetve a Zero to Hero tanfolyam, amihez bárki csatlakozhat online.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a kereskedés oktatásában?

Azt hogy minden órámon én is tanulok. Mindig jön 1 olyan kérdés, amire én sem tudom a választ, és akkor ott az új téma, amire rávethetem magamat…

Meg hát jó dolog, az is, amikor x idő múlva előkerül valaki, hogy „na igen, a Te segítségeddel vett új fordulatot az életem".

Még ha ez csak egy picike lépés is, hisz az utat egyedül teszi meg mindenki, de ezek a visszajelzések, engem mindig nagyon meghatnak és jól esnek…